Lelőtte a párját a tehetségkutató felfedezettje: majd megdöbbentő dolgot próbált elhitetni
„A rendőröket félrevezette a megrendezett bűncselekmény helyszíne” – áll a Fox News által idézett bírósági dokumentumokban.
"Ó, Istenem"
A Fox News által megszerzett hangfelvétel szerint Caleb Flynn azt mondta a 911-es segélyhívónak, hogy valaki betört a házába és megölte a feleségét. „Ó, Istenem, valaki betört a házamba, valaki betört a házamba és lelőtte a feleségemet” – mondta a 39 éves férfi, majd így folytatta: „A feleségemnek két lövése van a fejébe, mindenhol vér van. Ó, Istenem, ó, Istenem, ó, Istenem.”
Aztán nagyon hamar kiderült az igazság: A nyomozás szerint Caleb Flynn állítólag maga lőtte le a feleségét – betörés nem történt. Caleb Flynnt gyilkossággal, két rendbeli súlyos testi sértéssel halálos fegyverrel, és két rendbeli bizonyítékkal való manipulálással vádolták meg. Péntek reggel megjelent a bíró előtt, és ártatlannak vallotta magát.
Fotó: Profimedia/RedDot
Ügyvédje, L. Patrick Mulligan kijelentette, hogy korai az ügyfelét érintő vád. „Mindketten csalódottak vagyunk és aggódunk a rövid időkeret és a látszólag elhamarkodott ítélet miatt ebben az ügyben” – jelentette ki az ügyvéd. 2013-ban Caleb Flynn versenyzőként vett részt az American Idol tehetségkutató műsor 12. évadában. A műsor alatt adott interjúban kifejezte, mennyire szereti a feleségét, és Ashley-t „nagyon csinosnak” nevezte.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot















