"25 kiló plusz" - Hihetetlen képek készültek az ATV műsorvezetőjéről

"25 kiló plusz" - Hihetetlen képek készültek az ATV műsorvezetőjéről

“Amióta az eszemet tudom, küzdők magammal. Néha okkal, néha ok nélkül" - írja az internetes bejegyzésében az ATV Tükör műsorvezetője, Vogyerák Anikó, aki nem mindennapi képeket posztolt magáról.

Önbizalom

A műsorvezető bejegyzéséből kiderült: amikor kisbabát várt, szeretett volna magáról kismama-fotókat és ekkor talált rá Boldog Attilára, aki szerinte merőben más hangulató képeket készít, mint amikkel korában találkozott. A közös munka pedig már az első alkalommal is hihetetlen élmény lett. “Mindig értettem rögtön, hogy mit szeretne és én is imádtam a végeredményt, és ez nekem nagyon sokat segített, mert akkor 25 kiló plusz volt rajtam. És így is nagyon szépnek láttam magam. Úgyhogy nem volt kérdés, hogy amikor megszületett Dávid, akkor újszülött fotókat is vele csináltattunk, és elhatároztuk, hogy minden évben találkozunk. Amikor Dávid egy lett, ez még sikerült, azóta azonban elsodort minket az élet” - nyilatkozta Anikó a Nap Hírének.

Nemrég azonban újra találkoztak: és nem akármilyen sorozat készült az ATV műsorvezetőjéről!

Lapozz a képekért!

24 óra