A válasz a mikrohullámú sütő. Az a készülék, ami ma szinte minden konyhában ott áll, a második világháborús radartechnológia melléktermékeként született meg.

A történet az 1940-es években kezdődött, amikor Percy Spencer amerikai mérnök a hadsereg számára fejlesztett radarberendezéseken dolgozott. Egy kísérlet közben arra lett figyelmes, hogy a zsebében lévő csokoládé megolvadt. Nem volt tűz, nem volt hőforrás – csak az akkor még alig ismert mikrohullámú sugárzás.

Spencer felismerte, hogy ezek a hullámok képesek belülről melegíteni az ételeket, nem kívülről, mint a hagyományos sütők. Ez teljesen új megközelítés volt. Az első „mikró” azonban messze nem hasonlított a mai verziókra: akkora volt, mint egy hűtőszekrény, drága, és főként ipari környezetben használták.

A technológia csak évtizedekkel később jutott el a háztartásokba, amikor olcsóbbá és biztonságosabbá vált. A 70-es–80-as évektől kezdve pedig alapdarabbá nőtte ki magát, főleg a felgyorsult életmód miatt. Gyors, kényelmes, és teljesen átírta az étkezési szokásainkat.

Ironikus módon egy háborús fejlesztés lett az egyik legbékésebb találmányunk: a mikró időt spórol, megkönnyíti a mindennapokat, és ma már nemcsak melegítésre, hanem főzésre is használjuk.

Legközelebb, amikor megszólal a jellegzetes sípolás, érdemes belegondolni: ezt az egyszerű mozdulatot egy világtörténelmi fordulópontnak köszönhetjük.

Leadfotó: 123RF