Váratlan bejelentés élő adásban: 12 év után távozik az ATV műsorvezetője

“Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban” - írta ki a közösségi oldalára, majd a kamerák előtt, 12 év után köszönt el.

Búcsúzik az ATV Híradó nézőitől Gulyás Eszter - írja a Nap Híre. Az ATV Híradó riportere és műsorvezetője évek óta él boldog párkapcsolatban az ATV Fórum házigazdájával, Somos Andrással, a nyár elején pedig bejelentették, érkezik az első közös gyermekük. Azt már korábban elárulták, hogy Eszter egy kisfiút hord a szíve alatt, és babaváró bulit nem tartanak majd. Úgy tűnik, tegnap délben pedig eljött az idő és a kismama utoljára köszöntötte az ATV Híradó nézőit. 

"Elérkezett szeptember utolsó napja, ami egyben egy időre az én utolsó napom is a híradóban. Ma délben még tartsatok velem, csinálunk egy szuper adást!" - írta a Facebokján délelőtt, majd nem sokkal később, - a déli Híradó végén - a nézőktől is megható gondolatokkal búcsúzott:

“És Önöknek is köszönöm a 12 éve tartó figyelmet és támogatás, szeretetet, ahogy a főnökeimnek és kollégáimnak is - most egy időre elköszönök, mert fontos feladatok várnak rám, de majd érkezem vissza, hogy majd tájékoztassam Önöket a legfrissebb hírekről”

- mondta Gulyás Eszter, aki így egy időre most búcsúzik a képernyőtől.

Címlapfotó: Facebook//eszter.gulyas.9275

24 óra