Pizzát rendelt a férfi: amikor meglátta a számlát, rögtön dühbe gurult - Fotó
Nos, a férfi felfedezett egy másik tételt a blokkon: "+ Bors". A rendelés előtt ugyanis jelezte, hogy szeretne majd egy pici borsot a pizzájára. A "jól ismert" pizzéria azonban 50 centet, azaz közel 200 forintot számlázott érte. Pedig a borsőrlőket és az olívaolajos kancsókat általában ingyenesen biztosítják az asztalnál.
A "borsos blokk" gyorsan elterjedt a közösségi médiában, írja a La Gazette del Mezzogiorno. Számos felhasználó felháborodva reagált, azzal vádolva a pizzériát, hogy nyilvánvalóan átverik és lehúzzák a vendégeiket.
Egy hasonló esetről korábban a TWN.hu is beszámolt nemrég: az észak-olaszországi Oderzo városában. Egy cukrászda 10 centet kért egy vendégtől, egyszerűen azért, mert a croissant-ját ketté kellett vágni.
Görögország
De Görögországban is negatív figyelmet kapott nemrég egy étterem furcsa üzleti gyakorlata miatt. Egy Párosz szigetén található taverna klasszikus görög salátát szolgált fel olívaolaj nélkül. Aki olajat kért, annak 2,50 eurót kellett fizetnie az „extra hozzávalóért”.