Az újramelegített a jobb?

A kulcs a glikémiás index és a tészta szerkezetének átalakulása a főzés során. A legtöbb ember forró, frissen főzött tésztát eszik, amelyben a keményítők teljesen zselatinizálódtak, vagyis a szervezet extrém gyorsan bontja le őket glükózra, ez pedig hirtelen vércukorszint-emelkedést, majd inzulinválaszt idéz elő. Az inzulin pedig pontosan az a hormon, amely a vércukrot zsírrá alakítja, és tárolásra küldi. Ez azt jelenti, hogy amikor a tésztát forrón, frissen főzve esszük, a testünk négyszer intenzívebben kezd raktározni – különösen a derék és has tájékán. Ezzel szemben, ha a tésztát lehűtjük, majd újra felmelegítjük (vagy akár hidegen fogyasztjuk), egy jelentős részében „rezisztens keményítő” keletkezik. Ez a keményítőfajta kevésbé emésztődik meg a vékonybélben, és inkább a vastagbél baktériumai bontják le, lassabban, fokozatosabban. A rezisztens keményítő nemcsak hogy lassítja a vércukorszint-emelkedést, de még a teltségérzetet is meghosszabbítja, így kevesebbet eszünk utána. Több kutatás is kimutatta, hogy ugyanabból a tésztafajtából az újramelegített változat glikémiás indexe akár 50%-kal is alacsonyabb lehet, mint a friss, forró tésztáé – tehát a tested szó szerint „másként” dolgozza fel ugyanazt az ételt, csak attól függően, hogyan készíted el. Ez a tudományosan igazolt, de a hétköznapokban szinte ismeretlen trükk lehet a különbség a lassú hízás és a súlykontroll között, és mindössze annyi kell hozzá, hogy ne frissen főzve, forrón edd meg a tésztát. Az újramelegített, vagy hidegen tálalt tészta nemcsak a vércukorszintet kíméli, de a bélflóra számára is kedvezőbb, márpedig ez hosszú távon az anyagcserédre is hatással lesz.

 

Leadfotó: 123rf