Meglepő végeredmény: ez Európa 10 legnépszerűbb úti célja 2025-ben
A turizmus újra fellendült - és ahogy közeledik a tavasz, egyre többen kezdjük el tervezgetni az idei nyaralásunkat.De vajon mely úti célok népszerűek idén? A Turisztikai Világszervezet rangsorának a végeredménye meglepő.
A turizmus talpra állt a koronavírus-járvány után. Az adatok szerint tavaly majdnem pontosan ugyanolyan szinten volt, mint a járvány előtti 2019-es évben. 2024-ben 1,4 milliárd ember utazott, mintegy tizenegy százalékkal többen, mint egy évvel korábban, és majdnem annyian, mint 2019-ben - derül ki a Turisztikai Világszervezet (UN Tourism) legfrissebb, 2025 januárjában közzétett jelentéséből.
És hová utaznak az emberek?
Többek között Európába. Az UN Tourism szerint Európa a világ legnagyobb turisztikai célpontja, amely egyébként 2024-ben nemhogy teljesen talpra állt, de még egy százalékkal több érkezőt is regisztrált, mint 2019-ben. És hová utaznak az emberek Európában? Úgy tűnik, elsősorban az alábbi tíz országba, amelyek egykor bennfentes tippnek számítottak, mára azonban olyan népszerűek lettek, hogy a leggyorsabban növekvő európai turisztikai célpontok rangsorában megelőzik az olyan klasszikus nyaralóhelyeket, mint Spanyolország, Olaszország és Görögország.
Íme a 10 legnépszerűbb úti cél idén Európában: