4 vármegyére frissítették a riasztást: ebben nem lesz köszönet

A TWN.hu információi szerint vasárnap a látási viszonyok ugyan napközben javulnak, de fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól leginkább az északi tájakon több helyen is lehet számítani gyenge csapadékra.

A HungaroMet friss előrejelzése szerint az Észak-Dunántúlon többnyire eső, míg az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső, később egyre inkább fagyott eső, helyenként ónos eső, majd eső valószínű.

VIDEO
Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok

Fotó: Met.hu

"A déli, délnyugati szél fokozatosan erőre kap, főként az esti órákban a Dunántúlon és az Alföldön nagy területen megélénkül, néhol megerősödik" - írja a Met.hu. Hozzáteszik: a legmagasabb nappali hőmérséklet az északi, északkeleti harmadban fagypont körül, illetve az alatt, másutt jobbára 3 és 8 fok között valószínű. Késő este -2 és +6 fok közé csökken csak a hőmérséklet. 

4 vármegyére frissítették a riasztást - Mutatjuk a részleteket!

Lapozz a folytatásért!

24 óra