Friss lista: ezek a legjobb mobilok 80 ezer forint alatt a tesztek alapján - Fotók

A portál rendszeresen közzéteszi a jelenleg piacon lévő legjobb okostelefonok listáját, most megmutatjuk a 200 euróig, azaz 80 ezer forintig elérhető modellek közül a legjobbakat.

A Stiftung Warentest rendszeresen teszteli a picara kerülő mobiltelefonokat, az eredményekről pedig részletesen be is számolnak az olvasóknak. Így viszont már könnyen össze is lehet hasonlítani az egyes típusokat, így talán egyszerűbb döntéseket is hozni, ha az ember készülékvásárlásra adja a fejét. A Techbook nevű portál most a 200 euróig elérhető modellek közül készített egy listát, melyek azok, amelyek a leginkább megérik, ha telefont szeretnénk.

Győztesek

A portál összesen 452 okostelefont vett górcső alá,ezek közül választották ki a legjobbakat. A 200 eurós kategóriáig ugyanis az ő felméréseik alapján ennyi készülék felelt meg ennek a kritáriumnak. (Magyarországon ezeknek a készülékeknek az ára némiképp eltérhetz - A szerk.) A vizsgált készülékek közül 119 modell volt 200 euró alatt, ezek közül egy sem kapott azonban "nagyon jó" minősítést, ami ebben az árkategóriában aligha meglepő. Ennek ellenére vannak olyan okostelefonok, amelyek ár-érték arányban magas pontszámot értek el.

Az alábbi készülékek lehetnek jó választások, ha ennyit szánnál telefonra - galéria!

Galéria: olcsó, jó mobilra vágysz? Ezekkel nem járhatsz rosszul
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,
  • mobil, 80 ezer, lista, készülék,

Címlapfotó: 123rf.com

 

24 óra