Átment a reptéri ellenőrző kapun a modell: amit így találtak a testében, sokkolta - Videó
Sprite, ahogy a modellt nevezik az interneten, állában ugyanis három centiméteres fémszögeket talált a kamera. Mint kiderüt, egy korábbi plasztikai beavatkozásból származnak.
A reptéri incidensig azonban a nő nem is tudta, hogy az áll implantátumát szögekkel rögzítették - közölte a követőivel. A repülőtér megértő volt, és felengedték a gépre végül az influneszert. Qiyuan viszont csak akkor tudta meg a teljes igazságot, amikor megérkezett úti céljához - egy neves szöuli szépségklinikához - számolt be róla a Today.Line nevű celebportál. Ott CT-vizsgálatot végeztek rajta, ő pedig meg is mutatta a felvételeket a követőkkel.
Ebben az albumban te is láthatod őket:
„Váratlanul felfedeztem, hogy nem csak a homlokomban vannak kapcsok (a homlokimplantátumjához - A szerk.), hanem az állprotézisemnek is vannak majdnem három centiméter hosszú kapcsok” - mondta, és elismerte, imádja a szépítészeti beavatkozásokat. Az arca szerinte olyan, mint egy puzzle. Csak az arcán 19 beavatkozást végeztek eddig, ezek között van két homlokműtét, öt szemhéjfeszesítés, egy orrlyuk-, öt orr-, két áll- és öt arc műtét.