80 kilométeres szél, havazás - Már most kiadták a riasztást 4 megyére
Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint viharos szélre, esőre és hóra is számíthatunk a hét utolsó napján. Riasztást is kiadtak.
FRISSÍTÉS! Már öt megyére módosult a riasztás!
Az OMSZ előrejelzése szerint pénteken délelőtt már az ország keleti részén is beborul majd az ég. "A nyugat felől érkező csapadékzóna fokozatosan kelet felé helyeződik, terjeszkedik. A csapadék nyugaton esővel, máshol havas esővel, havazással indul, ám napközben nyugat felől - északkelet kivételével - egyre inkább az eső válik jellemzővé. A legtöbb helyen csak időszakos, gyorsan olvadozó hóréteg alakulhat ki" - írják a honlapjukon.
A délnyugati, késő délutántól pedig a nyugatira, északnyugatira forduló szelet kísérhetik egyre nagyobb területen erős, helyenként viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között valószínű.
Fotó: met.hu
Az OMSZ figyelmeztetést is kiadott péntekre. "Holnap a késő délutáni, esti óráktól az északnyugati szél főleg az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik, arrafelé a legerősebb lökések 75-80 km/h fölött alakulhatnak" - írják, majd az is kiderül, nem csak szélre, havazásra is számíthatunk az ország egyes részein. "Pénteken a fölöttünk vonuló csapadékzónából kelet felé haladva lehet nagyobb valószínűséggel tartósabb havazás, és alakulhat ki általában lepel-3 cm-es hóréteg, amely napközben gyorsan olvad" - írja a met.hu. Hozzáteszik: az északkeleti tájakon (kiemelten Szabolcs), illetve az Északi-középhegység magasabb csúcsain akár végig havazás lehet a jellemző csapadékforma, így az említett tájakon 3-5 cm-t meghaladó vastagságú hótakaró kialakulására is esély nyílik holnap éjfélig.
Szél miatt 4 megyére adtak ki riasztást:
FRISSÍTÉS!
Az OMSZ pénteken kora reggel új híreket közölt. Eszerint a középső országrészben is viharos széllökésekre, általában 60-80 km/h-sre lehet számítani. Az "északnyugati határvidék közelében, illetve a Dunántúli-középhegység, Börzsöny magasabban fekvő részein 90 km/h körüli, esetleg afölötti lökés sem kizárt. A késő esti órákban kissé veszít erejéből a légmozgás" - írják.
A frissített előrejelzés szerint péntek reggel a nyugat felől egy csapadékzóna érkezik és vonul át a nap folyamán az ország fölött, a keleti határvidéket várhatóan csak a késő délutáni órákban éri el. Északnyugaton eső, keletebbre A jellemző a kezdeti havazást havas eső, majd eső váltja fel. "Csupán a keleti, északkeleti határ közelében és a Mátra, Bükk magasabb csúcsain maradhat végig havazás a fő csapadékforma. Általában lepel-4 cm-es hóréteg alakulhat ki, azonban a Dunakanyar, a Budai-hegység és az Északi-középhegység magasabban fekvő részein, illetve az északkeleti tájakon (kiemelten Szabolcs, esetleg Hajdú megye keleti részén) 5-10 cm-es vastagságú hótakaró kialakulására is esély nyílik. Az enyhülés hatására (az északkeleti tájak és a magasabb csúcsok kivételével) gyorsan el is olvad a hótakaró" - írja a met.hu pénteken reggel.