Őrizetbe vették a 30 éves Tik-Tok sztárt - döbbenetes, mit csinált élő videóban

Letartóztatta a rendőrség a 30 éves tiktokert, most őrizetben várja, hogy kihallgassák.

Előbb elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd le is tartóztatták a 30 éves Kylie Strickland-ot. Az influenszernek pornográfia és gyerekek kizsákmányolása miatt kell majd felelnie a tettéért. A Fox5 egy élőzése alatt mutatta meg a kebleit, úgy, hogy ennek két kiskorú fiú is a szemtanúja volt. A nem mindennapi akció Kylie több mint 200 ezer követőjének bizonyára feledhetetlen élmény lehetett, de a Georgia állambeli szálloda medencéjénél öszegyűlt vendégek között már nem aratott osztatlan sikert. Pláne, hogy gyerekek is voltak közöttük.

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

"Strickland állítólag egy Pike megyei lakóházban tartózkodott, amikor provokatív módon, szándékosan mutogatta a mellét két kiskorú gyermeknek, miközben mindezt élőben közvetítette a közösségi médiában" - írta a seriff a jelentésben. A nő viszont azzal védte meg mmagát, szerinte semmi különleges dolog nem történt. "Azok a kisfiúk több melleket láttak, mint amennyit én valószínűleg egész életemben láttam" - mondta később az influenszer.

A tiktoker szerint a fiúk már azelőtt alkoholt fogyasztottak a medencénél, hogy ő is csatlakozott volna hozzájuk. A légkör pedig annyira laza volt, hogy belesodródtak ebbe a helyzetbe.

Címlapfotó: TikTok

24 óra