Brutális gyilkosság: összevesztek, megölte a munkavállalóját egy pirtói férfi - Fotók

Brutális gyilkosság: összevesztek, megölte a munkavállalóját egy pirtói férfi - Fotók

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják azt a férfit, aki Pirtón oly mértékben bántalmazta az alkalmazottját, hogy az belehalt a sérüléseibe.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai 2021. október 27-én délelőtt őrizetbe vettek egy 66 éves pirtói lakost. A férfi a gyanú szerint néhány nappal korábban olyan súlyosan bántalmazott egy helybélit, hogy az belehalt sérüléseibe. A rendőrség friss közleményéből most az is kiderült, hogy a 65 éves áldozat a gyanúsított tanyáján dolgozott, és ott is lakott ellátás fejében. "A két férfi azonban időnként – főként italozást követően – összeveszett, ami többször verekedésbe torkollott." - írják.

A rendőrség szerint egy ilyen összetűzés vezetett a 2021. október 24-én történt tragédiához is.

"A tanyatulajdonos – aki délelőtt már szomszédaival borozott – délután a későbbi áldozatával elfogyasztott némi alkoholt, majd vitába keveredtek egy kétes lopási ügy kapcsán. A veszekedés tettlegességig fajult, mely során a gyanúsított megverte a neki dolgozó férfit" - közölte a rendőrség. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a sértett testén legalább huszonnyolc olyan sérülés volt, amely egy tompa tárgytól származott. Az idős ember nem élte túl a nyilvánvalóan hosszabb ideig tartó, agresszív bántalmazást.

Miután megölte a munkavállalóját, a férfi felhívta a szomszédot és elmondta neki, mit tett. 

Megrázó képek érkeztek a helyszínről - ezért ölhette meg a férfi a munkavállalóját
  • pirtói gyilkosság
  • pirtói gyilkosság
  • pirtói gyilkosság
  • pirtói gyilkosság

Címlapfotó: 123rf.com

24 óra