DÖBBENETES FELVÉTELEK: rabszolgaként tartottak férfiakat egy jánoshalmai tanyán!

Több férfit is rabszolgaként tarthatott fogva a szállásadójuk egy jánoshalmai tanyán. A rendőrök megdöbbentő felvételeket tettek közzé.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szerdán a kora reggeli órákban csaptak le arra a jánoshalmi férfire, aki a gyanú szerint éveken keresztül sanyargatta az állatgondozóját. A police.hu-n megjelent közlemény szerint "alig egy hónappal ezelőtt a kiskunhalasi rendőrök egy büntetőügyben tanúként hallgattak ki egy 69 éves férfit, aki a nyomozókkal – az akkori üggyel ugyan nem összefüggő – megdöbbentő dolgokat közölt. Elmondta, hogy munkaadója évek óta fogva tartja egy tanyán, ahol ingyen, embertelen körülmények között kell dolgoznia."

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

Az áldozat és az elkövető közel 10 éve ismerkedtek meg. A vállalkozó munkát, lakhatást és teljes ellátást ajánlott a sértettnek még 2012-ben azért, hogy a férfi gondozza a tanyáján lévő állatállományt. A megállapodás rá eső részét a sértett teljesítette, azonban megbízója egyre kevesebb fizetési hajlandóság mutatott, majd egy idő után az alkalmazottja semmilyen fizetségben nem részesült. A munkaadó többször bántalmazta áldozatát, aki ugyan próbált elmenekülni, de a gazda mindannyiszor visszahurcolta a tanyára, ahol alapvető tisztálkodásra sem volt lehetősége, majd egy idő után enni is alig kapott." -írják. 

A sértett egy fűtés nélküli abraktárolóban húzta meg magát, és előfordult, hogy az állatoknak szánt takarmányból evett. Megrázó részleteket közöltek a rendőrök - és fényképeket is!

Megrázó képeket és videót tett közzé a tanyáról a rendőrség!
  • https://www.youtube.com/watch?v=XbRVdj3k9UU

Címlapfotó: Police.hu

 

24 óra