ISMERŐS ARC IS VAN: íme az Exatlon 4 új versenyzője! - Fotók

ISMERŐS ARC IS VAN: íme az Exatlon 4 új versenyzője! - Fotók

Hetek óta ádáz harc folyik a Kihívók és a Bajnokok között. Megjött a vérfrissítés.

Vérfrissítés! Hetek óta zajlik a harc: a Bajnokok és a Kihívók 8-8 fős csapatokban küzdenek egymással Dominikán. Az egyik csapat egykori és jelenlegi élsportolókból áll, ők a „Bajnokok”, a másik csapat tagjai pedig azok, akiknek életében kiemelkedően fontos a sport, akár versenyszerűen is űzik, ők a „Kihívók”. A Bajnokok és Kihívók minden nap a speciálisan kiépített pályákon versenyeznek, mindkét csapat összes tagjának teljesíteni kell az aznapi kihívást. Azt, hogy kinek ki lesz az ellenfele, a játékosok döntik el csapat vagy egyéni taktikai döntés alapján.

Az elmúlt hetekben már akadtak távozók természetesen, de most érkezett a vérfrissítés!

Négy új játékost mutatott be Palik László az Exatlon hétfői adásában, ráadásul akad közöttük, akit már jól ismerhetnek a játékosok. A Bajnokokhoz ugyanis a Dancing with the Starsból Osvárt Andrea partnereként megismert Suti András is csatlakozott.

Ezúttal a Bajnokok és a Kihívók is 2-2 versenyzővel erősítettek, ők már az első napon meg is küzdhetnek a villáért.  

Íme az Exatlon négy új versenyzője!

Címlapfotó: TV2

24 óra