Nagypál Krisztina utódját keresik - megszólalt a szépségkirálynő! - Fotók

Egy éve már, hogy a Miss World Hungary 2019 koronáját begyűjtötte, rövidesen el is búcsúzhat tőle.

A szokásosnál is tovább uralkodhat a Miss World Hungary 2019 királynője köszönhetően a koronavírus-járványnak, és bár egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor, de a Magyarország Szépe a közösségi oldalán is bejelentette, idén is megrendezik a versenyt. A legfrissebb hírek szerint ráadásul a jelentkezés napokon belül megkezdődik, így rövidesen valószínűleg kiderülhet, kik azok a lányok, akik közül kikerülhet majd Krisztina utódja, a Magyarország Szépe 2020 nyertese.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Magyarország Szépe (@missworldhungary) által megosztott bejegyzés,

Krisztina az eémúlt hónapokban is rendszeresen edzett, egészségesen táplálkozik, oda figyelt az egészségre, sőt, azoknak is hasznos tanácsokat adott a közösségi oldalain, akik azt tervezik, idén harcba szállnak a trónjáért. A királynő idén is esélyesként indulhatna a versenyen, de erre nem lesz lehetősége. Azt mindenesetre a TWN-nek elmondta, ez az egy év sok dolgot megváltoztatott.

Meglepő dolgokat árult el a királynő és gyönyörű képeket kaptunk!

Címlapfotó: TWN

VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra