30 milliót költött, hogy kedvenc sztárjává operálják! Szerinted hogy sikerült?
Oli London korábban egy évig Koreában élt, és akkor szeretett bele a koreai kultúrába és az ország jelenleg legnépszerűbb csapatába, a BTS-be. Különösen a frontember, Jimin bűvölte el:
Oli hazatérve elhatározta, mindent megtesz, hogy úgy nézzen ki, mint Jimin. Ő ugyanis elégedetlen volt magával. Olyannyira, hogy minden korábbi képét igyekezett eltüntetni a netről. Csak nagyon kevés maradt fent róla, például ez:
Az elmúlt években már több mint harminc millió forintnak megfelelő fontot hagyott kórházakban, nem csoda, hiszen származásának köszönhetően nem elég csak botox-szal és implantátumokkal átalakítani őt, bizony, a csontjait is alaposan meg kell faricskálni, hogy hasonlítson kedvencére.
Természetesen a száját többször feltöltötték, de műtötték már a szemhéját, az arc- és állcsontját faragták, a mellkasát, az orrát is átalakították, és még mindig nincs vége. Pedig nagyon sokan bántják kinézete miatt már most is.
„Nem arról van szó, hogy próbálom megváltoztatni, hogy melyik etnikumhoz tartozom. Soha nem akartam kulturálisan érzéketlen lenni vagy bárkit bármivel megsérteni. Csak azért változtatom meg a külsőmet, mert a BTS-ből Jiminre szeretnék hasonlítani. És az a helyzet, hogy ez a KPOP kinézet történetesen Koreából származik” – idézte a srác egyik Insta-posztját a cosmopolitan.hu.