SMS-ben értesítette az anyát a miskolci kórház: meghalt az egyéves kislánya

Orvosi hibák sorozata miatt halt meg egy egyéves kislány a Heves megyei Erdőkövesden - állítja a gyermek családja.

Heléna tavaly júniusban született. Koraszülöttként jött a világra, öt és fél hónap után. Két hónapot töltött a Debreceni Kórházban, ezután hazaengedték. "Erdőkövesdi otthonában jól fejlődött, rendszeresen látta a háziorvos és a védőnő is. Édesanyja elmondása szerint életvidám, mosolygós baba volt, ezért is gondolták, hogy baj van, amikor egyik napról a másikra kedvetlenné vált." - írja a HírTV.

Bágyadt volt, mint aki be van egész nap nyugtatózva, és mikor le akarta tenni az anyja, vagy én, egyszerűen lemeredt, elkékült a feje, tehát egyszerűen nem lehetett letenni. 24 órából 24-et itt töltött az édesanyjának a vállán. Meg nem evett úgy, ahogy kellett volna, folyadékot sokat ivott. Elvittük oda a gyerekorvoshoz, azt mondta, hogy torokgyulladása van a gyereknek, fölírt neki Suprastint, tehát az egy antibiotikum, és, hogy öt napig adjuk - mesélte a gyermek nagymamája.

VIDEO
Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok

 

Ismét orvoshoz vitték, aki azt mondta, semmi baja, fogzást gyanított. Csak a nagyi sokadik kérésére kért laborvizsgálatot. Az Egri Kórházban csinálták meg, de azt mondták, nem beteg. Ezt követően tovább romlott az állapota, Egerből a miskolci kórház intenzív osztályára került. Ott egy nem kezelt vírusos gyulladást állapítottak meg a kislánynál, ami miatt víz került a tüdejébe, és károsodott a veséje.

Heléna édesanyja pár nap múlva SMS-t kapott a kórházból.

Az is tiszta szégyen, hogy SMS-ben küldik, hogy még én hívjam fel, és még én velem közlik azt, hogy a kislány meghalt. Holott nekik kellett volna felhívni - idézte fel Horváth Renáta, Heléna édesanyja.

A család feljelentést tett.

24 óra