Az 58 éves Lenny Kravitz meztelen képétől a huszonéves csajok is felszisszennek! - Fotó

Évtizedek óta egy élő szexszimbólum, a nők álma - az 58 éves rocksztár ismét olyan képet posztolt, hogy azonnal a címlapokon virít. Meztelenül.

Néhány hónap múlva az 59-et töltöti majd be az élő legenda. Apja egy orosz zsidó származású producer, édesanyja afrobahamai színésznő, Roxie Roker. Már 5 évesen zenész szeretett volna lenni, anyja lábasain tanult dobolni. Tízévesen csatlakozott egy kórushoz, 21 évesen pedig elkészültek az első demofelvételei. 1989-ben kötötte az első szerződését és a Romeo Blue művésznevet is levetette, első lemezén szinte minden hangszert ő játszott fel és a szakma figyelmét felhívta magára. Írt dalt Madonnának, majd Vanessa Paradis-nak is. Végül a harmadik lemezével berobbant, az Are You Gonna Go My Way szinte minden listára felkerült.

Pályája azóta is aktív, köszönhetően a nőknek is, akik az egyik legsármosabb pasinak tartják a Földön.

via GIPHY

Lenny Kravitz szülei a Wiki szerint 1985-ben elváltak, ami eléggé megviselte, így a zenébe menekült. Ekkor találkozott Lisa Bonet-vel, akivel 1987. november 16-án házasodtak össze. 1988. december 1-én született meg lányuk Zoë Kravitz, aki mára már egy sikeres színésznő. Házasságukat 1993-ban bontották fel. Lenny a válás után állítólag Vanessa Paradis-val volt kapcsolatban 1997-ig, majd a híres brazil modellel Adriana Limával az eljegyzésük előtt szakítottak. És bár magánéletéről nem sokat lehet tudni, a zenei karrierjét is, mintha hanyagolná, férfiként képtelen elfelejteni őt a világ.

Az 58 éves sztár friss fotója futótűzként terjed a nők közt - többségük azonnal futna utána a habok közé!

Tűzforró képek: ezt a testet a huszonéves sportolók is megirigyelnék!
  • Lenny Kravitz meztelen
  • Lenny Kravitz meztelen
  • Lenny Kravitz meztelen
  • Lenny Kravitz meztelen
  • Lenny Kravitz meztelen

Címlapfotó: Instagram/lennykravitz

24 óra