A 27 éves Józsi tervébe hiba csúszott - a véletlennel nem számolt - Videó

Az ilyen helyzetekre nem lehet előre felkészülni - P. József most mesélhetne erről. Ráadásul mindent rögzített a kamera.

Azt is mondhatnánk, sajnos ez egy mindennapi történet is lehetne. Ha a feltételezett elkövetőt kérdeznénk, valószínűleg azt mondaná: nem lehet ennyire szerencsétlen. A rendőrség közleményéből most nem csak az derül ki, hogy a 27 éves férfi vasárnapi rablási kísérlete épp egy térfigyelő kamera alatt történt, gyakorlatilag már az első pillanattól "halálra volt ítélve".

Egy férfi az utcán támadott meg egy idős járókelőt 2022. május 22-én 9 óra 45 perc körül a VI . kerületi Király utcában - kezdi a rednőrség a tájékoztatóját. "A rabló a férfi táskáját akarta kitépni a kezéből, azonban az nem hagyta. A dulakodás közben az idős ember elesett, de a táskát még ekkor sem eresztette el. A sarkon beforduló gyalogos járőröket ez a kép fogadta, így azonnal közbeléptek: a tettest földre vitték és megbilincselték. A rablás során az idős férfi könnyebben sérült" - írja a police.hu.

A IV. kerületi rendőrök a feltételezett elkövetőt előállították és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 27 éves P. Józsefet, aki a cselekmény elkövetését beismerte, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​​

Címlapfotó: Police.hu

24 óra