Drámai vallomás: mindkét mellét levetette a TV2 sztárja - Fotók

Nehéz döntést kellett meghoznia a Szerencsekerék háziasszonynak: az életet választotta, így egészségügyi okokból mindkét mellét levetette.

Nehéz időszakon van túl a volt szépségkirálynő: Sydney van den Bosch szervezetében egy olyan génmutációt találtak, amelynek köszönhetően már fiatalkorban jelentősen megnő a rákos betegségek kialakulásának a kockázata. A TV2 Szerencsekerék háziasszonya végignézte édesanyja harcát a kórral, majd ő is egy rossz diagnózis kapott. Döntenie kellett. "A BRCA-génmutáció nagyon ritkán fordul elő, anyukámnak korábban mellrákja volt, s végignéztem, min ment keresztül, hogyan győzi le a betegséget. Két éve volt egy nőgyógyászati műtétem, az orvos, aki nemcsak nőgyógyász, hanem onkológus is, pontosan ismerte anyukám történetét. Ő hívta fel a figyelmünket először, hogy a mellrák bizony örökölhető" - mondta a glamour.hu-nak Sydney, majd elárulta, kivizsgáltatta magát.

Az eredmény váratlan volt: Sydney örökölte a hajlamot, sőt, az is kiderült, az egyik mellében egy kezdődő, rossz indulatú daganat alakult ki. Műtét helyett azonban ő úgy döntött, mindkét mellét eltávolíttatja. A beavatkozás egyben rekonstrukció is volt, azaz az operáció során a helyreállító műtétet is elvégezték. "Közel fél évvel a műtétem után már teljes mértékben gyógyultnak mondhatom magam, ami hatalmas boldogság és megkönnyebbülés számomra" - mondta a Blikknek ezzel kapcsolatban.

Sydney az interjúban pedig egy oldan dolgot is elárult, ami sok nőnek adhat erőt: "Nem a melleim határozzák meg a nőiességemet."

Címlapfotó: Instagram/sydneyvandenbosch

24 óra