Öt macskája halt éhen a budapesti nőnek - a rendőrség megrázó videót tett közzé!

A rendőrség szerint azért pusztult el öt macskája, mert költözéskor korábbi lakásában hagyta őket.

Állatkínzás miatt folytat eljárást a 64 éves K. Ágnessel szemben a rendőrség, aki 2021. december 21-én a költözését követően erzsébetvárosi lakásában hagyta hét macskáját, amelyek közül öt elpusztult, a két életben maradt állatot pedig legyengült állapotban találták meg - írják a zsaruk a police.hu-n. 

A VII. kerületi önkormányzattól 2022. január 20-án érkezett bejelentést, miszerint az egyik kerületi ingatlanban több macska tetemét találták meg.

"A rendőrség helyszíni szemlét tartott, illetve intézkedett a két élő állat elhelyezése érdekében. K. Ágnest a nyomozók 2022. január 21-én gyanúsítottként hallgatták ki állatkínzás bűntett gyanúja miatt, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, és az esettel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki" - írja a rendőrség a honlapján.

A nő a vallomásában azzal védekezett, hogy nem volt kire bíznia az állatokat, befogásukra pedig nem volt mód, mivel elvadultak.

A Budapesti Rendőrfőkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága szakértők bevonásával vizsgálja az eset további körülményeit.​​

Címlapfotó: Police.hu/ScreenShot

24 óra