Leleplezték őket: Neymar ezzel a modellel jött össze! - Fotók

Az sosem volt titok, imádja a nőket, a nők meg imádják őt. A brazil futballsztárt gyakran kerül címlapokra a hódításaival, a jelek szerint ennek egy időre vége. Újra szerelmes - nem akárkibe. 

Tizenegy éves volt, amikor a Santos szerződtette, 18 évesen pedig már egy meccsen szerzett öt gólt a brazil kupa nyolcaddöntőjében. Ugyanebben az évben 19 bajnoki meccsen 14 gólt szerzett, bajnok lett és a legjobb játékosnak járó díjat is megkapta. Nem csoda, hogy 21 éves korában leigazolta a Barcelona, 5 évre írt alá, Bajnokok Ligáját is nyert. 2017-ben aztán nagy botrányt okozott, amikor szerződést bontott és a Paris SG-hez igazolt. Hihetetlen összeget fizettek érte, 222 millió eurót, mai árfolyamon közel 79 milliárd forintot.

Neymar azóta is a futballvilág egyik legtündöklőbb csillaga, és a legnagyobb szívtipró, ami a sportolókat illeti. Elkelt!

via GIPHY

Lányok, nincs remény! A PSG brazil sztárjának, Neymarnak új barátnője van. Egy ideje már pletykáltak a kapcsolatukról: először tavaly augusztusban fotózták le őket Ibizán, majd karácsonykor még Dél-Amerikába is együtt utaztak el. A támadó a fiatal modellt a barátainak is bemutatta. Készült már közös képük Angel Di Maria-val, Marco Verratti-val, Leandro Paredes-szel és Lionel Messi -vel is. Most azonban mindennél meggyőzöbb bizonyítékok érkeztek, a fiatal lány a sérüléssel bajlódó Neymar mellé ült a Nantes elleni mérkőzésen. 

Hihetetlen szerencsés Neymar: a barátnőjét úgy hívják, mint az exét! El se tudná téveszteni!

Íme a lepelpező képek - ez a fiatal bombázó Neymar új szerelme!
  • Neymar Jr
  • Neymarék
  • Bruno és Neymar
  • Bruna Biancardi
  • Neymar

Címlapfotó: Instagram/neymarjr

24 óra