Megszólalt Csuti: ezért válnak valójában Kulcsár Edinával

Valósággal sokkolta az országot pénteken este Kulcsár Edina és férje, Csuti bejelentése: válnak. Azóta természetesen számos pletyka szárnyra kelt a vélt, vagy valós okokról.

"Egy évig küzdöttünk, de mivel mindenkettőnknek más a szeretet nyelve, így elengedtük egymás kezét. Annyira szerettem volna, hogy működjön, ahogyan Csuti is, hiszen mindent megtett, hogy rendbehozza a házasságunkat, ahogyan én is, de sajnos nem ment.

Van egy örök közös célunk, hiszen itt a két fantasztikus gyermekünk és mindkettőnknek az a küldetése, hogy ők azt lássák, hogy összetartunk és, hogy szeretetteljes környezetet teremtsünk számukra.

Csutival továbbra is segítjük egymást, dolgozunk együtt is és neveljük a gyerekeket. Próbáljuk feldolgozni ezt a nehéz helyzetet, ráadásul egy ideje már tart ez az állapot, így kérünk szépen mindenkit, hogy tegyetek ti is így és kíméljetek meg minket a rosszindulatú és ítélkező kommentektől.

Kérjük a sajtó munkatársait, legyenek tekintettel a helyzetre, magánéleti témában nem kívánunk nyilatkozni!

Köszönjük előre is a támogatásotokat!"

- írta pénteken a közösségi oldalán Kulcsár Edina.

Azóta számos pletyka kelt szárnyra a kommentelők között, így Csuti úgy érezte, reagálnia kell!

Lapozz Csuti nyilatkozatáért!

24 óra