KORONAVÍRUS: 195 beteg hunyt el egyetlen nap alatt

A beoltottak száma 6 126 420 fő, közülük 5 842 885 fő már a második oltását is megkapta, 2 515 398 fő pedig már a harmadik oltást is felvették.

6390 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 103 108 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 195 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 521 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 882 659 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 185 928 főre emelkedett. 7596 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 513-an vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 831 ezren vettek fel oltást, közülük 681 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 102 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását - írja a koronavirus.gov.hu.

A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

A kórházak ezen a héten is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra. 

Címlapfotó: koronavirus.gov.hu

24 óra