CSODA! Testvéreket szültek az ikerlányok - De nézd csak a két picit! - Fotók

Az egypetéjű ikrek az egypetéjű ikreknek fogadtak örök hűséget, majd mindkét családba született egy-egy gyermek. Látszólag ők is ikrek! Sőt, genetikailag is.

Britanny és Briana szinte elválaszthatatlanok. Az ikerlányok az egész életüket együtt töltötték, és egy ikerfesztiválon szerettek bele egy ikerpárba 2017-ben. Josh és Jeremy szíve is lángra gyúlt, így rövidesen jött az ikerlánykérés, majd az ikerlakodalom is. Furcsa leírni, de az ikerházaspárok nem egy ikerházba költöztek, mivel a kapcsolatuk szorosabb, így egy házban élik az életüket.

De már nem négyesben, ugyanis mindkét lánynak gyermeke született. Akik genetilailag testvérek, ránézésre meg... 

Tavaly év végén robbant a hír, Briana és Britanny babát várnak. Azért is volt különleges ez, mert tudományosan bizonyított tény, hogy az ikerlányoknak az ikerfiúktól születendő gyermekeik testvérek lesznek. A szüleik, azaz az anyukák és apukák génálománya ugyanis megegyezik. Nos, az elmúlt hónapokban csak egy dolog érdekelte a világot, vajon kisfiúk, kislányok érkeznek-e majd a két családba, esetleg vegyesen borítják majd fel a hihetetlen egyensúlyt. Egy dolog hamar kiderült, az anyukák nem egyszerre, három hónap eltéréssel adtak életet gyermekeiknek.

A picik megszülettek, sőt, szépen cseperednek is, a szülőknek meg már csak arra kell figyelnie, nehogy összekeverják őket!

Csoda: megszülettek az ikerlányok gyermekei - klónok!
  • ikerlagzi
  • ikerterhesség
  • Ikerlányok
  • Ikergyerekek
  • ikercsaládok
  • ikercsalád

Címlapfotó: Instagram/salyerstwins

24 óra