Így nézett ki az 52 éves Jennifer Aniston a plasztikai műtétek előtt - Fotók

Az elmúlt évtizedekben Jennifer Aniston szinte csak az előnyére változott, pedig már anno is egy élő szexszibólumként tekintett rá a világ. Vannak orvosok, akik szerint ezért nem csak a természet a felelős.

Édesapja egy görög származású színész, gyerekkorában költöztek New York-ba, Jennifer Aniston pedig alig 21 évesen, 1990-ben állhatott először kamera elé. A Hogyan töltöttem a nyarat című sorozatban mutathatta először meg magát, majd újabb kisebb szerepek követték ezt. Négy évig kellett várni a nagy áttörésre, Jennifer 1994-ben a Jóbarátok castingjára esett be. Monica szerepére jelentkezett, de hamar kiderült, Rachel karaktere fekszik neki a legjobban. Világsztár lett, nők példaképe, férfiak álma.

Még a Guiness Rekordok könyvébe is bekerült, az utolsó két évadban ugyanis egy millió dollár volt a gázsija - epizódonként.

via GIPHY

Jennifer magánélete azonban legalább annyira izgalmasan alakult, mint a karrierje. Miután 2000-ben Brad Pitt lett a férje, nem telt el nap, hogy ne jelent volna meg róluk cikk a sajtóban. A szakításuk után pláne. Amióta Brad és Angelina Jolie elvált, a világ szinte egy emberként vár arra, hogy Aniston és a színész kibéküljön, de eddig hiába. Úgyhogy maradnak a filmek, a gálák és Aniston Insta-oldala, amit alig egy éve indított el. S hogy mi az 52 éves színésznő szépségének a titka? Nos, akadnak orvosok, akik szerint a plasztikai sebészek is.  

Íme a világ egyik legszexibb színésznőjének élete képekben - no és a meglepő változások!

Őt ünnepli ma a világ - sokat változott az elmúlt évtizedekben!

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra