SZEX ÉS NEW YORK: megvan, kik helyettesítik Samantha-t - nagy visszatérők is vannak! - FOTÓK

Néhány hónapja robbant a hír, Kim Cattrall nélkül folytatódik a Szex és New York, most kiderült, több színésznő is pótolhajta Samantha-t. Sőt, vannak nagy visszatérők is.

Sarah Jessica Parker (Carrie Bradshaw), Kristin Davis (Charlotte York) és Cynthia Nixon (Miranda Hobbes) is igent mondott, az HBO Max pedig bejelentette, And Just Like That… címmel folytatódik a legendás sorozat - írtuk meg mi is februárban a Szex és New York kapcsán. Nagy meglepetést az már akkor sem okozott, hogy Kim Cattrall ebben már nem kapott szerepet, hiszen alig 3 éve ő már a mozifilmre is nemet mondott, azaz irracionális feltételekkel mondott volna csak igent rá. Miután meghiúsult az a projekt ki is jelentette, soha többet nem vesz részt semmilyen folytatásban majd.

A rajongók azóta is azt találgatták, mi lesz a sorsa. Ez is kiderült. 

via GIPHY

Az HBO programigazgatója, Casey Bloys aztán hamar lerántotta a leplet a nagy titokról. Egy interjúban elárulta, a folytatásban Carrie Bradshaw-éknak nem szabad majd feleleventeniük és emlegetniük a 30-as éveiket. Azaz azt az időszakot, amikor még Samantha is velük volt. "A folytatás az 50 évesnél idősebb nőkről szól majd. És olyan lesz, mint a való életben: az emberek jönnek-mennek, a barátságok elhalványulnak és új barátságok kezdődnek" - mondta Bloys a műsorban, hozzátéve: azok a barátok, akik 30 évesen melleted vannak, nem biztos, hogy 50 évesen is a barátaid

És még nincs vége: kiderült, többen is érkeznek Samatha megüresedett helyére...

Nagy szívtiprók is visszatérnek - újak is csatlakoznak!

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra