KIPATTINTVA: sokak szerint Juli a legszebb nő a világon a teste miatt! - Fotók

Több mint 1 millióan követik már a fiatal lány, aki a stresszet gyűrte le a kondizással. De ez nem csak a lelkén látszik ma már.

Hazájában már mindenki ismeri, aki látott már internetet, a média ugyanis évek óta követi a pályáját. Noha még mindig csak huszonöt éves, idén már tíz éve annak, hogy életében először felemelte a másfél kilós kézisúlyzót. Azóta persze már meg is látszik rajta a befektetett munka eredménye. Julia Vins markáns karaktere, feszes tekintete megbabonázza az embereket.

Akadnak olyanok is szép számmal, akik szerint egyenesen a világ legszebb nőjét tisztelhetjük benne!

via GIPHY

A világ még csak az eémúlt hónapokban figyelt fel az orosz Barbie-ra, aki nem a plasztikai műtétekben hisz, így a konditeremben alakította magát élő babává. Hetente akár ötször is képes a vasakat húzni és pakolni, hogy formában tartsa magát. Elmondása szerint erre pedig azért van szükség, mert sosem volt önbizalma. Meg ott volt ugye a stressz, ami a lány édesapjának alkoholizmusával járt kéz a kézben. 

Az orosz Barbie több világrekordot is tart, a jogi egyetemet azonban kihúzta a céljai közül. Egyelőre.

Több mint egymillió rajongója van már Julinak! Brutális ez a test

Címlapfotó: Instagram/julia_vins

24 óra