"Dögölj meg!" - Borzasztó gyilkosság Fóton - Fotók

Az utcán esett össze a nő pénteken, kiderült, megölték.

2021. január 8-án 13 óra körül lakásának közelében, az utcán esett össze holtan egy 51 éves nő Fóton - írta a rendőrség a honlapján, közleményükből pedig kiderül, az életét vesztő nő halálát anyja élettársa okozta. A rendőrök a helyszínen elfogták a 86 éves férfit, akit kihallgattak.

A rendőrség több képet is megosztott a bűncselekény helyszínéről!

"Sz. István a bűncselekmény elkövetését elismerte, a gyanúsítással szemben panaszt nem tett. Vallomásában előadta, hogy élettársa lányával egy ideje pénzügyi természetű konfliktusa volt, amivel 2021. január 8-án ismét előhozakodott. A nő értetlenkedett, ezért Sz. István elővett egy kést és „Dögölj meg!” felkiáltással megszúrta. Az áldozat kimenekült a lakásból, az utcán esett össze. Támadója oda is követte, kését újra beledöfte, majd egy féltéglával fejbe is verte az akkor már nagy valószínűséggel élettelen nőt." - írja a police.hu.

Az őrizetbe vett Sz. István ellen emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya, egyben kezdeményezik letartóztatását.

Fotó: Police.hu

24 óra