Lebukott! Válogatott focistának szült ez a 29 éves Insta-modell - Fotók

Robbant a bulvárbomba: sztárfocistának szült gyereket a csinos Insta-modell.

Válogatott focistának szült gyereket a 29 éves Insta-sztár. A hírt korábban egy pleytkalap is közölte, állításaik egy része pedig már bizonyosságot is nyert. Már csak azért is, mert a valóságshowból megismert influneszer nem tudta eltitkolni kerekedő pocakját, a pici pedig már meg is érkezett és képek is nyilvánosságra kerültek róla. A 29 éves cicababa az első hírek megjelenését követően szinte azonnal lezárta a fiókját. Ugyanakkor más közössgi oldalán pedig bejelentette, kisbabája lesz. A pici már féléves, de a jelek szerint a focistával nem alkotnak egy párt.

via GIPHY

Az év elején egy egzotikus nyaraláson kapták őt lencsevégre, ahol már kerekedő pocakkal süttette magát a napon. Figyelemreméltó tény volt az is, hogy a fiatal lány testvére is babát várt, ő viszont vállaltan az egyik élcsapat játékosától. Azaz az ismeretségi köreikben a jelek szerint bőven akadnak labdazsonglőrök. És hogy mit szól az apuka a pici érkezéséhez?

Ciki, de eddig egy posztot sem tett ki a tündéri piciről!

Megszületett a modell és a válogatott hátvéd gyermeke!

Címlapfotó: Instagram/LaurynGoodman

24 óra