SZÉGYENTELEN: Megmutatta "aránytalan melleit" Kim Basinger lánya - Fotók

Legutóbb azzal került a címlapokra, hogy alaposan kikerekedett, most önerőből mászott vissza ugyanoda. Aránytalan melleiről posztolt.

Kim Basinger és Alec Baldwin egy filmforgatáson ismerte meg egymást, majd össze is házasodtak. 1995-ben született meg első gyermekük, akinek a kedvéért Kim Basinger még a karrierépítésről is lemondott egy jó időre, és édesanyaként bizonyított inkább. Válásuk után a lányuk, Ireland is hozzá került. Aztán nagyon hamar eldőlt, hogy a kis Ireland édesanyja nyomdokaiba lép: tinédzserkorában modellkedni kezdett és hamar fel is figyeltek a 185 centiméteres lány szépségére.

Ireland azonban egy csöppet sem prűd!

via GIPHY

Ireland Baldwin alig két hónapja többször is címlapokra került: előbb kiderült, alaposan kikerekedett a karantén alatt, majd fényes nappal az utcán lett rablótámadás áldozata. A támadó össze is verte, amiről a modell képeket osztott meg a közösségi oldalán. Lassan már el is felejtettük Ireland-et és a borzasztó bűnügyet, Kim Basinger így az utolsó pillanatban tett róla, ismét ő legyen a téma.

A közelgő választásokra akarta felhívni a rajongói figyelmét, aránytalan melleit tette közszemlére!

Különös módon kampányol a világsztárok lázadó lánya!

Címlapkép: Instagram/irelandbasingerbaldwin

24 óra