Kidobta 39 éves pasiját a 83 éves Tinder-nagyi, elárulta, miért - Fotók

A 44 év korkülönbség sem jelentett előnyt az úrnak, a nagyi lapátra tette a lovagját. Nem hiszed el, miért.

Harminc éven át volt példás családanya, hűséges társ, majd a válása óta nagykanállal falja az életet. A 83 éves Hattie Retroage az azóta eltelt harminc évét a pillanatnyi örömöknek szenteli, egy jó ideje a Tinderen szedi az áldozatait, de kizárólag 40 éves korig keresgél. Sőt, lehet, hogy lassan ezen is változtatnia kell majd. Egyik legutóbbi kapcsolata legalább erre világít rá, ha jobban belegondolunk.

via GIPHY

Pár hónapja jött a hír, hogy Hattie egy 39 éves férfival különösen szorosra fűzte a viszonyt, és már a közös élet lehetősége is felmerült. Akkor egy videó is készült a kibontakozó románcról, ami most utólag már sokkal beszédesebb, mint akkor volt. A Tinder-mami 39 éves csődöre ugyanis már akkor elkottyantotta, Hattie jóval magasabb fordulatszámon ég, mint ő. Így lehet, hogy a 44 éves korkülönbség ellenére túl fiatal hozzá.

Hattie végül lapára tette a fiatal csődört és azt is elmondta, miért kell mennie!

Íme a 83 éves Tinder-mami és kidobott kedvese!

Címlapfotó: Instagram/hattitudes1

24 óra