Szakértők figyelmeztetnek: Ilyen lesz a koronavírus második hulláma

Sok múlik majd a védekezésen és a maszkviselés betartásán.

Nepusz Tamás bioinformatikus arról beszélt a Népszavának, hogy fel kell készülnünk a koronavírus-járvány második hullámára, ami merőben más lesz az elsőtől: nehéz lesz ugyanis megkülönböztetni a tünetek alapján, hogy kik azok, akik influenzában, náthában vagy koronavírusban szenvednek - írja a Femcafe.hu. Megjósolhatatlan továbbá az is, hogy a fertőzések milyen hatással lesznek egymásra, így a szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy sok múlik majd az emberek védekezésén és a maszkviselet betartásán.

A szakember szerint a friss adatok szerint a vírus újra terjed idehaza, és ha ez így folytatódik, akkor hamar kialakulhat az az állapot, ami márciusban volt. Nepusz Tamás és Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint is elérkezett az ország az új típusú koronavírus második hullámának elejére.

A virológusok és szakemberek szerint a vírus most már nem egy gócpontban, hanem az ország több megyéjében is egyszerre jelentkezik. 

Címlapfotó: 123rf.com

24 óra