Gyilkosság Érden - egy kórház mosdójában fogták el a tetteseket! - Fotók

Péntek este ölhették meg otthonában azt az érdi férfit, akinek a holttestére csak szombaton bukkantak rá az otthonában.

A rendőrség közleményéből kiderül, a 47 éves férfi halála kapcsán már a helyszínen kiderült, idegenkezűség okozhatta. Testén több késszúrás nyomát is megtalálták. A forró nyomon indult nyomozás során kiderült, két férfi követhette el a gyilkosságot, akiknek azonban csak a keresztneve volt ismert. Ráadásul állandó lakcímükön régóta nem tartózkodnak, csavargók. "Ennek ellenére sikerült megállapítani, hogy egy fővárosi kórház melléképületében szoktak „csövezni”. Elfogásuk, előállításuk a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársainak közreműködésével 2020. augusztus 9-én 1 óra 20 perckor megtörtént." - írja a police.hu.

Fotó: Police.hu

A 26 éves, budapesti Cs. Sándor és a 20 éves tárnoki V. Kálmán a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Személyes sérelmüket hozták fel indokként, az áldozat korábbi, számukra nemtetsző viselkedését akarták lerendezni. Cs. Sándor ököllel ütötte az ágyában fekvő sértettet, miközben V. Kálmán egy késsel többször megszurkálta, néhány perccel később sorsára hagyták áldozatukat és elszaladtak a helyszínről.

A két férfit őrizetbe vették.

Címlapfotó: Police.hu

24 óra