Filteres fejet műttetett magának Levi - nem szerette magát már filter nélkül! - Fotók

Sosem volt elégedett magával, végül döntött: 24 évesen belebolondult a műtétekbe.

Még mindig csak 24 éves, de ő az élő példa arra, hová vezethet a függőség, ami a közösségi oldalakat illeti. Levi Jed Murphy lelkesen használta az Instagramot, egy idő után azonban már azt vette észre, képtelen elfogadni azt az arcát, ami filterek nélküli. Ekkor már sejteni lehetett, hogy nem lesz jó vége a dolognak, és már csak idő kérdése volt, mikor üt be a ménkű. Márpedig a pillanat elérkezett: amikor a srác már képtelen volt tükörbe nézni, mert nem az Insta-képei mosolyogtak vissza rá, elhatározta, kés alá fekszik.

via GIPHY

Tizenhat millió forintnak megfelelő összeg - a sebészek így kalkuláltak, amikor a fiatal srác elmondta nekik az elképzeléseit, a matematikát pedig a tettek követték - egyik műtét a másikat. Az összeg felét már el is tapsolta, de így nem titok, újabb beavatkozásokra lesz szükség, a jó hír viszont, hogy Levi egyre magabiztosabb. Az előtte álló megpróbáltatásoknak állítólag komoly kockázatai is lesznek, de ez sem tántorítja el a srácot. Szerettei ugyanis támogatják őt.

Íme, a filteres arcúra operált 24 éves srác transzformációja képekben!

Helyes srác volt, filteres fejet műttet magának! Itt tart!

Címlapfotó: Youtube/ScreenShot

24 óra