Szobafestő és jóképű férfi lett az Ének iskolája sztárja! - Fotók

Az Ének iskolája című műsorban tűnt fel először, majd a tehetségkutatóban is tett egy próbát. Szobafestő és jóképű.

Mata Ricsi neve évek óta ismerősen cseng idehaza, a fiatalembert egy ország szerette meg a TV2 Ének iskolája című műsorában. Tehetségéről mindent elmond, hogy a versenyben második helyezett lett. Majd nem sokkal később már egy másik csatornán, egy tehetségkutatóban tett egy kísérletet. És a közönség ott is imádta őt.

Igaz, a versenyt nem ő nyerte, de a műsor után szép számmal kapott felkéréseket, és jól ment a szekere.

"Félmilliót is megkerestem, de mivel kiskorú voltam, nem az én kezemben landolt a pénz, amivel nem is lett volna baj, ha azért érzékelek belőle valamit. Például azt, hogyha hazaérek, van ennivaló, meg hasonlók. De nem szeretnék a múltban vájkálni, vagy a szüleimet megsérteni. Elköltöztem, és nagyon jó döntés volt" – mesélte tavaly a Borsnak az egykor tévében látott Mata Ricsi.

S hogy mi lett vele azóta? Jóképű fiatalember lett, aki szobafestőként keresi a kenyerét.

Hihetetlen jóképű fickó lett Ricsi - friss képek róla!

Címlapfotó: Facebook/azenekiskolaja

24 óra