Bréking! Vádat emeltek Győzike ellen - bíróság elé állítják!

Az énekesnek jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt kell bíróság elé állnia.

Az ATV szúrta ki, hogy az állami számolt be róla, vádat emeltek Gáspár Győző ellen. A vádirat szerint a showman 2012 és 2016 között "több nagy értékű személyautót hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette meg. Összesen tizenkilencmillió forinttal károsította meg az államkasszát."

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Gáspár Győző (@gaspargyozo) által megosztott bejegyzés,

A lap szerint Győzike az eljárás alatt a kárt teljes egészében megtérítette. A vádiratban az ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozza.

Címlapfotó: Instagram/gaspargyozo

24 óra