36 kilót fogyott Gáspár Laci - brutális előtte-utána képet posztolt!

Az énekes egy megdöbbentő montázzsal emlékezett meg arról, honnan is indult.

Gáspár Laci évekkel ezelőtt kezdett el komolyaban edzeni, azóta már rég megszabadult a feleslegtől, sőt, vastag izomkötegeket épített magára. Jó ideje azonban gondosan hallgatott arról, hol is tart a nagy életmódváltással, most azonban ledobta az atombombát. 

Egy előtte-utána képpel szemléltette, 36 kilótól szabadult meg!

"123 vs. 87kg! Nem fogom azt mondani,hogy könnyű volt az út, azt sem írom a kép mellé, hogy 6, vagy 9 hónap eredménye ez, mert az hazugság lenne! Ez 4 éven keresztül, melyből az utóbbi 2 évet már @ignaczatta személyi edzővel lassan, de biztosan haladva, havi vérkép alapján összeállított edzésterv és étrend mellett napi 2-2,5 óra kemény edzés eredménye! Volt, hogy semmi sem látszott hónapokig, volt, hogy aludni alig volt időm, mert hajnal 1-kor értem haza a forgatásokról és már hajnal 5-kor keltem, hogy 6-tól már fogjam a vasat a teremben! Volt, hogy pizzával, hamburgerrel álmodtam, olyan éhes voltam! De kitűztem egy célt és csak arra figyeltem! Annak idején a Zenével, basszusgitározással is így voltam! Csak így lehet! Vagyis lehet még okoskodni, kritizálni, kifogásokat keresni.... Én erre büszke és vagyok és mivel ennyit küzdöttem érte, vigyázni is fogok rá! Boldog vagyok! Köszönöm az edzőmnek @ignaczatta -nak és a barátaimnak akik inspiráltak és ha kellett, erőt adtak a teremben!" - írta a képéhez Laci.

Címlapfotó: 

24 óra