Ultimátumot adott párjának Tóth Andi!

Végre kezdenek lenyugodni a kedélyek köztük, Andi a jövőt illetően nehéz döntés elé állította párját.

Másfél éve járnak, ebből egy éve már egy fedél alá is költöztek.Tóth Andi és Szabó Ádám között elmondásuk szerint ma már egyre kevesebb a vita is, de néha persze előfordul, hogy elbizonytalanodnak, komolyan tervezhet­nek-e együtt a jövőben. "Néha megkérdezem Ádámot, hogy most mit szeretne, de mindig arra jutunk, hogy együtt szeretnénk leélni az éle­tünket, máshogy egyszerűen nem tudjuk elképzelni" – mondta Tóth Andi a Borsnak, és elismerte, készen áll a házasságra is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

"Nyilván ez még odébb van. Klasszikus párkapcsolatot szeretnénk élni: először a házasság, aztán a gyerekek. Ádám mindenesetre már mondogatja nekem, hogy harmincéves korára szeretne egy gyermeket. Akkor én huszonhárom leszek, és ha addigra rendeződnek közöttünk ezek a vitás kérdések, akkor simán belevágnék" – folytatta Andi a lapnak, aki az elmondása szerint csak akkor szül, ha előbb párja elveszi.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Szabó Ádám a lapnak azt is elárulta, minden nap gondol a lánykérésre, de egyelőre meg kell szerveznie.

Címlapfotó: Instagram/tothandi.andee

24 óra