Emlékszel Az őserdő hőséből a kicsi George-ra? - 25 éves korára padlót fogott - Fotók

Lassan 16 éve lesz, hogy a mozik bemutatták Az őserdő hőse 2. részét, a kis George élete azóta a feje tetejére állt. Sajnos nem jó értelemben.

Több mint tíz éven át az életét a képernyőn töltötte, ráadásul egy nagysikerű sorozat egyik főszereplőjeként. Gyerekfejjel keresett milliókat a Két pasi – meg egy kicsi főszereplője, Angus T. Jones, azonban mint általában minden, ez a korszak is véget ért. Pedig Az őserdő hőse című filmmel a mozinéző gyerekeket is meghódította világszerte. A kicsi George-ot alakító gyerekszínész számkivetett lett, köszönhetően a saját hülyeségének.

via GIPHY

2012. végén ugyanis adott egy bortányos nyilatkozatot, amiben a Két pasi - meg egy kicsit egyszerűen szennynek nevezte. Sőt, arra kérte a nézőket, hogy ne nézzék. Mindezt úgy, hogy akkoriban körülbelül 90 millió forintnak megfelelő dollárt kapott érte - hetente. Miután megjelent a videó, bocsánatot kért, de ez sem mentette meg, a sorozat írói "Japánba kültdék katonai szolgálatra". Bizony, azóta sem nagyon talált rá más szerep.

Ma már 25 éves, és fel se ismernéd, úgy "megviselte az élet"!

Íme kicsi George akkor és most! Döbbenetes fotók!

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra