Szomorú hírt jelentett be Bradley Cooper és Irina Shayk!

Már a Csillag születik premierje után arról pletykáltak, Bradley Cooper és Lady Gaga kapcsolata több lehet, mint barátság.

Ez a pletyka ráadásul folyamatosan megjelent a világsajtóban, különösen akkor, amikor a két sztár a filmnek köszönhetően közösen jelent meg valahol. Az egyelőre nem derült ki, hogy az okok is ide vezethetőek vissza, az azonban most már biztosnak tűnik, hogy Bradley Cooper és Irina Shayk szakított.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

⠀⠀⠀ ⠀ ⠀⠀?????????????????? (@hollywoodnewsfarsi) által megosztott bejegyzés,

Irina Shayket csütörtökön paparazzik kapták lencsevégre, amint nagy bőröndöket cipelt az autójához, miután távozott Bradley Cooper házából. rrások szerint pedig nem kizárt, hogy még idén véget ért - írja a Femcafe.hu.

Fotó: Profimedia/RedDot

"Nagyon nem mennek jól a dolgok Irina és Brad között. Hónapok óta veszekednek, így Irina arra az elhatározásra jutott, hogy jobb, ha keres magának egy külön lakást. Nem úgy néz ki, hogy még sokáig együtt maradnának" - mondta el egy névtelen ismerős a The Sunnak. Egy másik bennfentes információi alapján pedig azt írja a Daily Mail, hogy az egykori szerelmesek már csak lányuk miatt tartanak ki egymás mellett.

A költözés után aztán jött a pár közös közleménye, amiben megerősítették, külön folytatják. 

Daily Mail azt írja, a bizonyos Oscar-gálán Bradley Lady Gagával előadott produkciója után Irina már tisztán látta, mi a helyzet. Külföldi sajtóértesülések szerint az eseményt követően a színész és az énekesnő titokban randizni kezdett.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Eddie (@eddiefreshly) által megosztott bejegyzés,

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra