Szomorú hírt közölt a Fradi Böde Daniról!

Vége

Szomorú hírt közölt a Fradi Böde Daniról!

Kétszáz ferencvárosi bajnoki mérkőzésen 89 gólt rúgott, most a banokcsapat honlapján jelentette be, távozik. Az is kiderült, hová.

"Ha a szívemre hallgatok, maradok, ha az eszemre, elmegyek" - mondta a Ferencváros bajnokavató ünnepségén a Budapest Park színpadán Böde Dani, mostanra pedig az is kiderült, döntött. A Fradi népszerű csatára a csapat honlapjának adott interjújában jelentette be távozását, és azt is, hol folytatja.

"Paksról jöttem 2012-ben, Paksra megyek vissza 2019-ben. Nekem csak két csapat számít, számított mindig, a Paks és a Fradi. De nem az otthonom közelsége számított leginkább, hogy a kérdésre is válaszoljak." - mondta a portálnak, majd azt is elárulta, mi játszott nagy szerepet a döntésében. "Az, hogy még játszani akarok, de nem negyedórákat. A kevesebb lehetőség nekem kevés. Többet érzek még magamban. Szerintem két-három évet képes leszek még első osztályú szinten teljesíteni a Paksban." - magyarázta a fradi.hu-nak.

Címlapfotó: Facebook/BodeDanielOldala

24 óra