Hihetetlen! Kiderül kire hagyta 60 milliárdos örökségét a hollywood-i legenda!

Elhunyt Doris Day - írtuk néhány napja, most előkerült a legendás énekesnő vágrendelete.

A hollywood-i sztár Doris Mary Ann Kappelhoff néven született az Ohio állambeli Evanstonban, nagyszülei mind német bevándorlók voltak. Ő profi táncos szeretett volna lenni, de egy autóbalesetben a lábát törte, ezután kezdett el énekelni. Ebben az időszakban dőlt el az is, kik lesznek az örökösei a halála után. De erre csak most derült fény, hogy előkerült Doris Day végrendelete.!

Amikor gyerekkori lábtörésével lábadozott, csak egy valaki volt mellette éjjel-nappal - a szeretett kutyája. Doris Day nem véletlenül hozott létre egy állatvédelmi alapítványt. A Bild am Sonntag most úgy értesült, Doris Day a 180 millió eurós, azaz közel 60 milliárd forintos vagyonát az állataira hagyta. Közel 40 kutya, macska, ló és papagáj dúskálhat majd a jóban élete végéig, az énekesnő pedig ennek menetrendjéről a végrendeletében rendelkezett.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Doris Day ? (@dorisdaytoday) által megosztott bejegyzés,

A lap ugyanakkor emlékeztet: az énekesnőnek van egy unokája is, márpedig Terrynek biztosan nem fog tetszeni ez a végrendelet és nem kizárt, a bíróságon támadja ezt meg. Doris Day az elmúlt évtizedeket  egyébként a villájában töltötte, szinte csak a születésnapján ment ki a teraszra, otthonát és őt 0-24 órában egy biztonsági cég őrizte.

Címlapfotó: 123rf.com

24 óra