Letartóztatták! Lebukott a magyar valóságshow szexi bombázója! - Videó

Évi 25 milliót is keresett a magyar valóságshow szexi bombázója, a gyanús szerint lányokat futtatott.

Olaszországban lett ismert, modellként, lemezlovasként indult a pályája, majd szerepelt televízióban és filmekben is. Kyra Kole néven lett ismert Gy. Edina, az a 34 éves nő, aki az olasz rendőrség gyanúja szerint kerítéssel, azaz lányok futtatásával is foglalkozott. A nyomozás során rejtett kamerás felvételek is készültek, honfitársnőnket pedig őrizetbe is vették.

Így fogták el Edinát, a szexi magyar hírességet!

A Bors híre szerint Carate Brianza településen üzemelt az a bordélyház, amelyben a gyanú szerint Edina húzta le a sápot a bájaikat áruló örömlányoktól. A bevételeik felére tartott igényt. Jól jövedelmező "munkájának" és ismeretségének köszönhetően a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén is felbukkant, a közössgi oldaláról pedig az is kiderül, olyan ismerősei is akadnak, mint az egykori sztárfocista, Simone Inzaghi.

A lány egyébként szereplője volt az első magyar meztelen valóságshow, a Viasat3 csatornán 2016-ban futó Ádám keresi Évát című realitynek is.

Címlapkép: Facebook

24 óra