Rogán Cecília: „Egy ilyen lehetőség valóban megtiszteltetés”

Egy éve változott meg az élete, szenvedélyével ma már másokat is inspirál – Rogán Cecília a FRENETIC sportmárka kampányában tűnik fel.

Közel két évtizeden át profi teniszezőként hódolt a testmozgásnak, alig egy évvel ezelőtt a futás lett a szenvedélye. Elmondása szerint egy barátnője rángatta el egy versenyre, azóta pedig alig van olyan nap, hogy ne húzná fel a futócipőit.

„Annyira megszerettem, hogy majdnem minden nap futok”

– mondta a TWN.hu-nak Rogán Cecília, akivel a Frenetic Fitness márka kampány-fotózásán találkozhattunk.

„A futás az a sport, amiben életemben először tényleg úgy érzem, magam vagyok. Bekapcsolom a zenét és futok. Ugyanakkor kikapcsolódás is, mert ilyenkor tudok egyedül lenni, akár csak a gondolataimmal is. Most úgy érzem, az életem végéig elkísér majd. Megtartom.

A kétgyermekes anyuka azt mondja, sosem volt célja, hogy őrült tempót diktáljon és egyre nagyobb távokat tegyen meg. De természetesen örül, ha egy-egy nap jobb eredményeket ér el, vagy többet bír, az igazán fontos azonban az érzés – megcsinálta.

„Ez éltet! Ha nem futok, akkor az egyszerűen nekem már nem jó. Nekem futnom kell! Hozzátartozik a nyaraláshoz, hozzátartozik a hétköznapokhoz, a tenisszel ellentétben a futás során ugyanis egyszerűen azt is megtehetem, hogy nem figyelek semmire, ha nem akarok.” – magyarázta Cecília.

Az új szenvedélye ugyanakkor nem ismeretlen a családjában, így ma már az sem ritka, hogy férjével és gyermekeivel közösen hódolnak a futásnak. „Abszolút függő a férjem is - minden nap fut! Így ez ma már családi program számunkra, sokszor a srácokkal együtt megyünk el akár vidéki versenyekre is. Előfordul, hogy benevezek egy versenyre, majd az a vége, hogy a férjem azt mondja, hogy na jó, akkor ő is jön. És ami még biztos, akárhová megyünk, futócucc mindig van nálunk” – mondta lapunknak Cecília, aki maga is meglepődött, amikor a Frenetic márka képviselői megkeresték, hogy népszerűsítse a termékeiket és legyen az egyik kampányarcuk is.

„Nem volt még ilyen!” – mondta az új kihívással kapcsolatban, majd azt is elmondta, miért mondott igent. „Nyilván, amikor az ember nagyon sokat sportol és sok energiát fektet az egészségébe, és megjelenésébe – akár kétgyermekes anyukaként is – akkor egy ilyen lehetőség az valóban megtiszteltetés. Úgy gondoltam, ebbe most belevágok!

Fekete-fehér csipetnyi szenvedéllyel fűszerezve

„A Black Passion kollekciót a trend és a tökéletesség ihlette. Számunkra az a legfontosabb, hogy mozgásra buzdítsuk minél több embert és tudjuk, hogy minden egyes gondosan megalkotott fitness ruházati darab motivációként szolgál viselőjének. Ha egy fitness ruházati termékben megvannak azok a funkcionális elvárások és itt nagyban gondolunk az antibakteriális kezelésre, nedvszívó képességre és nem utolsó sorban a second skin feel- légáteresztő funkcióra és mindemellett a legalább heti háromszoros mozgásra is sarkalja viselőjét, akkor mi a Frenetic-nél elértük célunkat. A Black Passion kollekciónál az örök fekete-fehér színeket szerettük volna még magasabbra emelni és egy csipet szenvedélyt csempészni bele, úgy gondolom ezt a tüll kelmével sikerült elérnünk. Kollekciónkat azoknak a hölgyeknek ajánljuk akik többre vágynak egy egyszerű fitness ruházatnál akik szenvedéllyel élnek meg minden pillanatot.” – közölte a kollekció kapcsán megkeresésünkre a FRENETIC fitness-és Sportruházati Cég.

Címlapkép és fotók: FRENETIC

24 óra