Plágium! Kizárták A Dal 2019 döntősét!

Beigazolódott a gyanú, plágium miatt zárták ki A Dal egyik döntősét.

A Dal második elődöntője előtt jelentette be a műsor házigazdája, hogy plágium gyanúja merült fel az egyik döntős versenyző dala kapcsán, és vizsgálat indult. Nem ez az első ilyen eset, de eddig sosem bizonyosodott be kétséget kizáróan a plágium. A versenyzőkkel ugyanakkor előre aláíratnak egy olyan szerződést, ami az ilyen helyzetekre súlyos pénzbüntetést helyez kilátásba.

"A műsorkészítői csapat mindezek után mély megdöbbenéssel és sajnálattal olvasta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének és nemzetközi tekintélyű szakértőjének vasárnap érkezett szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban." - írja a Blikk.

Fekete Gyula álláspontja szerint:

A két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmónia struktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyező, ugyanaz. A Vampire Weekend dalnak a nagyon karakterisztikus refrénje is visszaköszön a Petruska dalban, amitől az egész Help Me Out of Here dal karaktere és hangulata megegyezik a White Sky-éval.

Tudva, hogy sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis, esetünkben a Petruska dal fent említett paraméterei túl nagy számban megegyeznek a Vampire Weekend dallal, ezért a Help Me Out of Here c. dal plágiumnak minősíthető.

Mivel a szakmai állásfoglalás határozott és egyértelmű, így A Dal 2019 késíztői azonnal kizárták Petruskát a versenyből. Helyére a mögötte legtöbb pontot kapó Oláh Gergő szerepel majd.

 

24 óra