Te kijössz velük? Ők a 3 legnehezebb természetű csillagjegy!

Az életben akad olyan helyzet, amikor azt érzed, a párod, barátod, de akár a tetsvéred, vagy valamelyik szülőd is elviselhetetlen.

Lehet, hogy a csillagjegye a ludas!

Azonban már az elején hozzátesszük: egy csillagjegy ömagában nem feltétlenül elég ahhoz, hogy valaki elviselhetetlen legyen a mindennapokban, sokat tesz hozzá az is, honnan jött, hogyan élt, és nevelkedett. A noizz.hu cikke szerint ugyanakkor azért a csillagok állása is igen nagy befolyással bír a személyiségünkre.

via GIPHY

Össze is szedték, melyik az a három csillagjegy, akiket a legnehezebb elviselni:

3. IKREK

Az egyik legrosszabb tulajdonságuk, hogy hajlamosak rosszindulatúnak és kegyetlenek lenni, ha a céljaik azt kívánják meg. Ehhez adódik hozzá, hogy gyakran nyafognak, hevesen viselkednek, szinte mindig nagyon élénkek, beszédesek és harsányak. Éppen emiatt sokszor csak üres szavakkal dobálóznak, ez pedig ahhoz vezethet, hogy a környezetük már azt is nehezen hiszi el, amit kérdeznek...

2. KOS

A leghevesebb csillagjegy szülöttei forrófejűek, makacsok, büszkék és magabiztosak. Ezekkel sok embert megfélemlíthetnek, ami a legtöbb esetben nem pozitív benyomásokkal társul. A céltudatosságuk mellett jellemző rájuk a "cél szentesíti az eszközt" mentalitás is, így nem érdekli őket, hogy mi mindenen kell átgázolniuk, vagy esetleg ki mindenkin.

via GIPHY

1. SKORPIÓ

Bizonyám: a Skorpió a legnehezebb természettel bíró csillagjegy. Nemcsak könyörtelenek, de önimádók és érzéketlenek is. Ehhez jön még az, hogy természetadta vonzerejükkel könnyűszerrel képesek "tőrbe csalni" áldozataikat, hogy aztán kizsigereljék őket. Mindezt ráadásul könnyedén, hidegvérrel teszik.

24 óra