Nyolc gyerek maradt árván! Megrázó részletek a székesfehérvári horrorbalesetről - Fotók

Egy hatgyermekes édesapa és kedvese veszítette életét kedden Székesfehérvár közelében, a 63-as főúton - írja a Blikk.

Mint ahogyan arról mi is többször beszámoltunk, egy személygépkocsi és egy nyerges vontató ütközött össze kedden Székesfehérvárnál a 63-as főúton. Az autó két utasa meghalt, ketten súlyosan megsérültek. Köztük egy négyéves kislány. Most az is kiderült, kik az áldozatok.

A Fiat Puntót B. György vezette, mellette a párja, Valéria utazott, míg a hátsó ülésen a férfi korábbi párja és közös lányuk, Sára.

"Gyuri és Valika szörnyethalt, nem lehetett már segíteni rajtuk. A kocsiból szinte semmi nem maradt, a nyerges vontató gyakorlatilag bedarálta. Csodával határos módon Sárika csonttöréssel megúszta az ütközést, ám az édesanyja állapota válságos. A gyerek miatt Gyuri és Betti nagyon jóban volt" – mondta a Blikknek a férfi egyik ismerőse.

Íme a katasztrófavédelem képei a balesetről!

Barátaik szerint György és Valéria rajongott egymásért,nyolc gyermek szülei voltak. "Gyurinak négy anyától született hat gyermeke, mindegyikkel tartotta a kapcsolatot, imádta őket" – mondta a lapnak a pár egy jóbarátja, Zsófia. 

A négyéves Sárika édesanyja válságos állapotban van a lap szerint.

Címlapkép: Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes, székesfehérvári katasztrófavédelmi kirendeltség

24 óra