Tragédia! Barátja talált rá a magyar színész holttestére!

Két napja, a honlapján jelentette be a Katona Jószef Színház, hogy életének 70. évében elhunyt Kovács Gyula

Az már a korábbi hírekből is kiderült, hogy a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett színészre egy ismerőse talált rá "Pénteken bemutatója volt, a Baal című darabban játszott. Ezután hazament, majd az otthonában, a fotelben ülve érte a halál "– mesélte Blikknek a színház egyik munkatársa, aki azt is elárulta, hogy találtak rá a színészre.

"Gyulának nem volt családja, nem voltak gyermekei vagy rokonai, magányosan élt. Barátai viszont imádták őt, egyiküknek kulcsa is volt a lakásához. Miután két napja nem vette fel a telefont, átment hozzá, így találták meg. Valószínűleg betegeskedő szíve okozta a halálát, de ezt még nem tudjuk biztosan. Annyi bizonyos, hogy természetes halált halt" – árulta el a lapnak.

Kovács Gyula 1949-ben született Budapesten. 1971-1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt.
1975-1977 között a Thália Színház, 1977-1981 között a József Attila Színház, 1981-1983 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1983-1996 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1996-2007 között szabadúszó volt. 2007-től ismét a kecskeméti Katona József Színház színművészeként láthatta a közönség. Munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszttel tüntették ki 2015-ben.
 

 

24 óra